A modern kori kincskeresések, a GPS segítségével történő játékok széles elterjedését látva mondhatnánk azt is, hogy a letterboxing a "szegényember geocachingje". Hiszen az igazi különbség a méltán népszerű GPS-es játék és a letteboxing között az, hogy ehhez a játékhoz nem kell drága felszerelés, csak némi kreativitás, kíváncsiság és irány a hegy-völgy-erdő. Azonban a tény az, hogy a letterboxing egy több mint 150 éves szabadidős tevékenység, így ezt tekinthetjük a mai kincskereső játékok ősének.

A játék nevét postaládázásnak lehetne fordítani, de mert ez egyfelől elég bután hangzik, másfelől várhatóan sosem lesz széles körben elterjedt játék hazánkban, így célszerűnek látszik megmaradni az eredeti névnél, melynek fonetikus ejtése sem esik túl messze az eredeti angoltól.

A letterboxing egy kincskereső játék, ahol az igazi cél a postaládával jelölt hely felkeresése mellett a láda pecsétnyomatának a megszerzése és a láda naplójában a megtaláló pecsétjének elhelyezése.

Ehhez azonban a rejtőnek és a keresőnek is rendelkeznie kell egy-egy naplóval és egy-egy bélyegzővel. A rejtő esetében ezek a ládába kerülnek, míg a kereső játékos ezeket viszi magával egy bélyegzőpárnával és egy, a naplóbejegyzéshez szükséges tollal együtt, hogy a láda naplójában megoszthassa másokkal élményeit is.

A postaládák helyei többnyire valamely weblapon vannak közzétéve, sok esetben egy fejtörő, de semmiképp sem egy egyértelmű leírással. Az esetek többségében a megtaláláshoz a térkép mellett iránytű is szükséges. Így a játékhoz némi problémamegoldó készségen túl tájékozódási képesség is kell.

A játék fontos eleme a bélyegző és annak pecsétlenyomata, hiszen rejtőnek és keresőnek is ez a letterboxing igazi trófeája. A pecsétek többnyire egyediek az adott postaláda és játékos saját képi azonosítói. Nagyon sok játékos maga készíti el ezeket, kiélve ezzel kreativitását és vizuális élménnyel megajándékozva a többieket.